2010. március 25., csütörtök

Cikkeim 2007-től- populáris asztrológia

A hülyéket irányítják a csillagok,
az okosok a csillagokat irányítják


A fenti, nem épp él nélküli mondatot egy asztrológiát is tanító főiskolai jegyzetből vettem.
Manapság lassan már nem létezhet egyetlen magára valamit is adó elektronikus vagy írott sajtó horoszkóp melléklet nélkül, amit aztán a hívők, mint szentírást olvasnak, a szkeptikusok pedig rosszallóan csóválják a fejüket ennyi általánosításon. Mert valljuk be, mindnyájan olvastunk már horoszkópot, és tán jó néhányunkban megfogalmazódott a kérdés: ma minden skorpió jegyű odavág az asztalra és ejnye-bejnye lesz, és minden halak jegyű romantikus estét tölt a párjával, már ha van:-) Természetesen nem így működik az asztrológia.

Az asztrológia egy meglehetősen hányatott sorsú, ám mostanság egyre divatosabb tudományág. Igen, tudomány! Ne tessék azonnal a fejeket csóválni! Minden egyes történelmi kultúrának megvolt az asztrológiai rendszere. És mindegyik működött és működik is a megfelelő szabályok között. Ha valóban akkora butaság lenne, ahogy azt sokan látni, láttatni szeretnék, akkor miért is tudott fennmaradni, modernizálódni? De ha másra nem is lenne használható, mint az EMBER mikrokozmoszának modellezésére, már akkor is nyertünk vele szórakoztató és tanulságos perceket.

Az emberiségnek szüksége volt parány voltát ellensúlyozandó, a világegyetemmel modellezni önmagát. Az ember merte magát és tulajdonságait az égbolt uraival egyenlővé tenni. Vállalva ezen „urak”, bolygók, égitestek minden jó és rossz tulajdonságát,amit analógiásan életünkben képviselnek. Mik is ezek? Több kötetnyi könyv foglalkozik ezzel a témával, nem lehet egy rövid írásba, cikkbe sűríteni,különösen nem felsorolás jelleggel. Cikk sorozatomban megpróbálom szórakoztató módon, kissé leegyszerűsítve leírni, a Magazin 1 olvasóinak a horoszkóp elemeit, azok hatásait

Először is mi maga a horoszkóp? A Naprendszer térképe egy adott időpillanatban. Nagyon fontos ez a szó: IDŐPILLANAT. Ugyanis minden ami születik, keletkezik magán viseli annak a pillanatnak minden tulajdonságát, amelyben keletkezett. Ezek a tulajdonságok a horoszkóp elemeiben jelennek meg . Ezek a bolygók illetve azok elhelyezkedése, és a házak. Cikksorozatunkban először a bolygók által képviselt „tulajdonságokról”,és majd később a házakról beszélek.

Bizonyára sokan néztek már nagyon furcsán adott esetben egy-egy asztrológiai jellemzésre, mert az annyira mégsem talált telibe. Mert mint mindennek ennek is van bonyolítása, árnyalata. Ezekről és még sok minden asztrológiával, horoszkóppal kapcsolatos dologról lesz szó a továbbiakban, illetve a cikksorozatban

Kezdjük a napjeggyel(a sajátját többnyire mindenki ismeri ) és a mellette legmeghatározóbb horoszkóp elemmel, az aszcendenssel. A napjegy a születési hónap, nap alapján adott, különösebb számítást nem igényel. Az aszcendens a pontos születési időből (óra-perc) és helyből számítható ki. Itt figyelembe vesszük a helyi időt illetve a téli-nyári időszámítást is..

Biztos mindenki tudja mi a jegye, más néven napjegye. Az is biztos, hogy sokan néztek már nagyon furcsán adott esetben egy-egy jellemzésre, mert az annyira mégsem talált. Mert mint mindennek ennek is van bonyolítása, árnyalata.

Példának okáért mindjárt az aszcendens. Amiről sokan, azt gondolják úgy, hogy kb a kb a nagykorúságig kezdetétől uralkodó, odáig a napjegy irányítja a sorsunkat, onnét pedig az aszcendens az uralkodó. Nem tudom hány olyan ember van, aki 18 éves koráig jobb kezes volt, attól fogva pedig bal kezes. Kb ez a helyzet a fenti napjegy-aszcendens dologgal.

Egyszerűen fogalmazva: a napjegy a gondolkodásunkat, a világ-látásunkat szimbolizálja, ahogy kitalálunk valamit, az aszcendens pedig azt, ahogy a gondolatot tettekre váltjuk. Hogy ezt addig ,amíg szüleink szabják meg életünk folyását( ez lehet 18 év, lehet több is, kevesebb is)nos addig bármit is találunk ki, azt, már ha megvalósíthatjuk, akkor azt az ő elvárásaik szerint tehetjük. Amennyiben a szülő akarata meglehetősen eltérő volt a miénktől, úgy a „fennhatóság”alól kikerülve igen markáns lesz a változás az egyén viselkedésében.

Ettől azonban még nem lett „jobb vagy bal kezes”. Csak ÖNMAGA.

Ebből (az önmagára találásból) aztán kerekednek igen tanulságos Jekill és Hyde históriák: pl amikor egy bak napjegyű ember akinek a tekintély, a tisztelet,a normák, törvények a legfontosabbak „kap” egy újító gondolkodású, tekintélyt akár semmibe vevő vízöntő aszcendenst.
A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a bak alaposan, minden szabályt átgondolva, a lehető legrosszabbat is figyelembe véve megtervezi a „lépést” majd jön a vízöntő és kissé feje tetejére állítva, villámgyorsan, még pont a törvényesség határán, egészen úttörő módon megvalósítja. A bak meg szerencsétlen csak nézi ,hogy ezt a felfordulást ő hogy volt képes okozni :-)

Vagy ,ha egy ikrek jegy „belefut” egy szűz aszcendensbe (bár a közös uralkodó bolygó a Merkur némi harmóniát teremt gondolat és tett között). Az ikrek elkezdi, befejezni, azonban sok kedve nincs, szárnyalna tovább, ám a szűz óvatosságra inti, sőt aprólékosan, szinte cizellálva valósítja meg a gondolatot.

Elsőre ennyit szántam a kedves olvasóknak az asztrológia populáris fejezeteiből. Következő számunkban folytatjuk a Hold szerepével, a Mars és a férfi, a Vénusz és a nő összefüggéseivel. Ne feledjék a címsort, és olvassák továbbra is a horoszkópokat:-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése