Swinger klub-Bulya élményekhez egy nőgyógyász ágy a 20-as évekből

A címben szereplő ly nem elírás vagy szimpla suttyóság részemről, ezt így tette közzé egy IQmenekült, amikor meghirdette a szülőszéket eladásra, amúgy később még szerepe lesz :-)

Nagy élményben volt a minap részem. Hosszas tárgyalás sorozat után- a másik fél szerint- szerintem frázis puffogtatás volt- szóval nagy dumák után elvállaltam egy rendezvényt.

Egy, a tulajdonosok szerint elit klubban, elit vendégeknek tartalmas szórakoztató esztrád műsor keretében jóslás megtartása volt a feladat:-) legalábbis valami ilyesmit akartak. Már amennyire én megértettem. De nem kizárt, hogy hülye vagyok.

A tényekhez tartozik: kb másfél óra után nyögték ki, hogy a nagyon elit klub egy swinger klub, de ne aggódjak nekem nem kell vetkőznöm, csak ha igényem támad. Illetve csupa-csupa híresség pl Magyarország tizedik leggazdagabb embere is odajár, meg jó pár diplomás hölgy és úr. Mondtam, hogy nem zavar, de azért előtte napközben megnéztem a helyet, mert akármilyen lepukkant csehóba nem megyek- nos ez egy tévedés volt. A csehó kiszámítható.

Végül is nem aggódtam, és attól sem tartottam, hogy igényem támad :-) Megbeszéltük a stratégiát. Azaz kérek egy viszonylag szeparált sarkot, ahol van néminél azért több fény, és egy csepp intimitás- azaz ne lógjanak be takaratlan keblek és miegyebek a kép(em)be. Illetve abban is megegyeztünk, hogy a honlapon kap egy kis publicitást a "szolgáltatásom", amit a klub 1 éves szülinapjára rendeltek.

Nos a publicitás megvolt:-) Idézem a nagy promót: "szexjóslás"....Ez kissé kiverte a biztit nálam, mert erotikus kártyával jóslás volt az eredeti megnevezés. Sőt egészen pontosan Decameron tarot-val. De ezt nem vágta egyik tulaj sem, akik közül az egyik állítólag ügyvéd....

Aztán a biztosíték után a víz vert ki engem, amikor a megállapodás szerint este 9-kor a hely szelleméhez közelítve, kissé kivágottabb fekete felsőben, capriban, arany Dior papucsban betipegtem, és közölte a portaszolgálatot is ellátó tulaj úr, mennyire örül, hogy egyedül jöttem... Kisebb csodálkozásom után leesett- szóló miss swingernek gondolt.Közöltem jövetelem okát, mire megjegyezte, hogy nem baj, de akkor viszont korán jöttem, mert a buli csak 11-kor indul...Na ez egyre szebb- gondoltam. Majd újabb unszolás, hogy de azért csak menjek be, ismerkedjek, szerezzek kuncsaftokat...

???????????????

kb ennyire nem értettem. Mit szerezzek? Kiderült, hogy nyema óradíj, mert a nagyon elit vendéket nem terhelik meg plusz ezer forint beugróval a nagy szülinapi bulira, sem nem vállal fel a vezetőség plusz költséget, úgy találták ki, hogy KÉRJEK MINDEN ÉRDEKLŐDŐTŐL 10 PERCÉRT 1000FT-OT... Itt már nagyon elveszítettem a fonalat is, meg a türelmemet is. Azért még kicsit próbáltam kitartani, már azért is, mert én a megállapodásaimat komolyan gondolom, és tiszteletben tartom, meg a racionális agyam nem akart ilyen barmoknak az el nem végzett szolgáltatás miatt még fizetni is.

Lassan valamit tenni kellett, meg mutatkozott némi igény is rám- kártya szinten- amúgy egyébként akadt volna, de pont épp nem értékeltem én hitvány:-)

Szóval megverekedtem a ruhámért, először bugyi melltartóban akartak beengedni, mire én közöltem, hogy nekem nem fontos bemenni, viszont hazamenni annál inkább, akkor jött a nagy ötletük, hogy kössek magamra tunikaként egy lepedőt:-)És amúgy is, rendes a társaság, hamar elfogadnak, meg csak jót tesz az önbizalmamnak, és adjak egy kis esélyt magamnak.....

Ez sem jött be- mondtam: én nem vetkőzöm közös öltözőben, erre ők, addig kimennek. Na azt már nem, meg különben is nem áll jól a tunika. Na szóval közel harcon túl, jósláson innét, kerestem a helyem, ahol a kártyákat kiteríthetem annak a kedves kislánynak, aki állítólag szóló hölgy és élvezetből jár a klubba, az az éjszakánkénti 20ezer, amit kap az természetesen nem játszik be...Kiötlötte, hogy lent a jakuzziknál, van egy bőr garnitúra, ott tudunk kártyázni.

No uccu neki, legalább nem kell az önjelölt kopottra mosott, pamut alsógatyás lepukkant szívtiprók és megszürkült fehérneműs, 100éves sexysen lottyadt démonok között feszengenem. Lebukdácsoltunk, csüccs, kártya keveredik, én fulladok a párában, és csúnyán a pokolba kívánom a magam szavatartó felét. Lapok kihúzva, koncentrálva felnézek, és fennakad a szemem. Egy szlovákul beszélő ember egyed férfi segge pofátlankodik nem egyszerűen a látóterembe, hanem az arcomba. Lehet tetézni a helyzetet, csatlakozik hozzá és arcomba ribanc rendszámos partnere is, rengő portfólióval.

Kártyát gyors letudtam, irány fel.

-Kérsz inni?
-Igen, köszönöm.

Mire kihozták inkább mégsem kértem, nem akartam én felavatni az új szenzációt, a szülőszéket....

És akkor még csak alig múlt 10 óra. De a szavam 11-ig köt. Hát bevállaltam a teraszt, meg a 72millió szúnyogot, de inkább azok szívják a vérem, mint ilyen népművészeti agyagedények szívassanak.

3/4 11- egy utolsó kétségbeesett próbálkozás a szervezés részéről a szeánszba vitelhez: van még, aki jósoltatni akar!

-Igen? Ki az?
-Az vastag láncos üzletember, és mindjárt itt a 10-ik leggazdagabb magyar is.
-Nocak nocak, gondolom erre, majd hangosan is megkérdem: nem mondod, hogy a Kovács Gábor idejár?

-Jaj nem ő, hanem a 12-ik leggazdagabb- akkor ugye a Bige Lászlóra gondolsz- kérdem én. Nos nem, nem őrá... Aztán az is kiderült,hogy a vastag (üreges ezüst) láncos üzletember kb a 4.286.110-ik leggazdagabb magyar, ő ugyanis egy környékbeli gyárban szekurittyes. És a mellette ülő másik üzletember az egyik sori dolgozó ugyanott.

És végre 11 óra. Ritkán távozom bárhonnét is köszönés nélkül, de most ezt dobta a gép.

Konklúzió:
1. azért mert valamit jó ízléssel szép helyre építettek, a bérlők meg elitnek nevezik, attól az még lehet igen szutyok
2. ronggyá mosott alsó gatya nem sexy, különösen nem tüdőbeteg külsejű ifjoncokon
3. egy jó tanács: még a kínaiban 5000ft-ért kapható papucs + fehérnemű is sokat tud dobni a lelakott mosónőkön- a leharcolt 20 éves motyó viszont elég hervasztó
4. az önbizalmam nem nő attól, hogy a vakok között a félszemű a király effektus jött elő:-) amúgy meg nem mintha kellett volna növelni- bár a nem vetkőzésem ezt sugallta az úri közönség pszichológiailag szakavatott tagjainak
5. megtanultam az úri nő ismérvét: egy teraszon zajló beszélgetésben az találgatták, hogy vajon milyen méretű melltartót hord a hölgy, már amikor van rajta. Az úr bókolni próbálván azt állította, hogy legalább 85 C vagy D, mire a hölgy tiltakozva közölte, hogy 85 B , és a bizonyítandó ad hoc elő is kapta megtekintésre az említett tereptárgyakat.Ja és a hölgyről azt mondták bemutatáskor, hogy egy valódi úrinő...

Nos lehet kissé prűd vagyok, de valahogy nem értem még mindig, hogy egy ilyen rendezvény, hogyan javít :az önbizalmon, a párkapcsolaton, önelfogadáson...

Szóval ennyi.

A Kapitány 3. rész

Két év nagy idő, a szolgálat után szülei és egy "megegyezett" menyasszony várták otthon. Tette, amit elvártak tőle, megnősült, életében talán először félt a reá váró feladattól.

Múltak az évek, szülei a mennybéli óhazába költöztek. Helyükre nagy ajándék érkezett. Kislánya született. Néha maga sem értette, hogy felesége tényleg szereti, ahogy ő mondogatta már az első „látása óta”. És csak azért nem őt választotta kísérőjéül a faluba menet, mert félt, hogy kineveti, és Thomas egyébként is olyan aranyosnak látszott...De rég is volt már, hol is van már az a csitri lány....Most a saját gyermekét dédelgeti, galambocskámnak nevezi, és nevető szemei tengerében fürdeti szeretteit.

Szőkék, szépek, és főleg doromboló kismacskák ezek- gondolta olykor a kapitány. Hogy is lehetne haragudni rájuk, még ha a szakállát ritkítja is "csepp lyánya". Vagy amikor épp leveszik a lábáról, pedig jól tudja, hogy csacskaság a kérésük, de csilingelő nevetésükért, boldogan nevető szemükért a csillagokat is lehozná. Már 5 éve, hogy a "csepp lyány" szinte percenként elbűvöli, megbabonázza.

Ma fogok neki kis nyulat, vagy valami csalafintaságot kiötlök, gondolta a kapitány. Felment a ház mögötti szőlőhegybe, nekiveselkedett a munkának. Először észre sem vette, kapált rendületlenül, közben Katrinra, feleségére gondolt, mélykék szemére, az ő, szinte hihetetlen szerelmére.

Aztán nem is meghallotta, inkább érezte, először a szagot, tudata mélyéről rettenet érzése kúszott fel a gerincén, aztán felfogta, maga mögé pillantva meglátta: ég a falu.

Rohant lefelé, majd felbukott.

Aztán minden összezsugorodott, majd millió kis jégszilánkra robbant szét. A kapitány úgy érezte ő maga fagyott jéggé. Valami furcsa sem nem élő, sem nem holt állapotba zuhant. Látta Katrint arcra borulva, és az ő kis galambocskáját, imádott csepp lyányát holtan.

Hányszor gyűlölte magát ezért a pillanatért. Soha nem értette mi volt az az erő, amely visszatartotta. Nem félt, de mintha egy láthatatlan béklyó tartotta volna fogva. Mozdulni sem tudott, csak az dübörgött a fejében, hogy el kell temetnie őket, és vigyázni rájuk, ha már életükben nem tudta eléggé megvédeni az övéit. A lelke ott és akkor meghalt. Szeretteit bevitte a házba, ágyukba fektette őket, ünnepi, tiszta ruhájukkal letakarta mindkettejüket. Majd egy utolsó pillantás után kiment az udvarra és felégette a házat.

Ő sem tudta, hogy meddig, egy napig vagy hétig ült az udvaron. Akkor az összeroskadt házra napokig földet hordott. És teleültette tulipán hagymával. Magának való mogorva emberré vált. Nap nem múlt el úgy, hogy ne gondolt volna a családjára. Várta a találkozást velük. A házat többé nem építette újra, minden tavaszon gyönyörű sárga tulipánok virítottak, és lassacskán már csak a legöregebbek emlékeztek, hogy valaha gyermekkacagás verte fel a csendet ott, ahol most az a mogorva öreg katona húzta meg magát egy rozoga kutyaólban. Régi katonái hívták, de nem fogadta el. Jó nekem itt, épp elégszer volt a csillagos ég a takarónk háborúk idején- mondogatta.

És itt közelebb is vagyok hozzájuk, a családomhoz- gondolta magában. Aztán sok-sok év múlva egy szép májusi napon gyönyörű álmot látott, ott voltak minden: Katrin, a kicsi lánya, anyja, apja, és mindazok, akik már rég elköltöztek ebből a világból. Tudta, hogy végre érte jöttek. És ujjongott álmában a szíve.

A Kapitány 2. rész

A parancsnok kemény ember volt. Katonának család nem való- vallotta. Így 35 éves korára más családja nem volt, mint amelybe beleszületett. Otthont keresett. Hazát talált. Az új hazába szüleivel érkezett. Kardját kapára-kaszára cserélte.

Lassacskán összeszokott az őslakosság és a betelepülők. Körülbelül úgy, ahogy a Kapitány az első barátját szerezte: a számára felkínált ház udvarán találkoztak először. Szép fehér falú tornácos házat kapott a kapitány. Megrendültséggel vegyes tisztelettel lépett be először az udvarába. Volt a pillanatban valami keserűen szép. Tisztelettel gondolt a ház elhalt lakóira. Aztán körbepillantott.

És akkor látta meg a kutyát. Először azt hitte, hogy már nem is él. Ahogy közelített felé szegény jószág, akit láncon felejtettek, kimerülten, de nagyon is területét védelmezően rámordult. Tetszett a kapitánynak ez a büszke állat. Belenyúlt a zsákjába, és egy szalonna börkével összezsírozta a kezét. Úgy nyújtotta a kutya felé nyitott tenyerét. Az először gyanakodva szimatolt, majd a fenséges illatú kéz megtette hatását. Óvatosan megnyalogatta a kapitány tenyerét. Így történt, hogy elfogadták egymást. Bundás még vagy jó 5 évig őrizte a házat.

Már a második aratásra készültek. Azon az éven szokatlanul korán, alig pünkösd után már lágyan ringott a sárgálló búzamező. Szívének kedves szülőföldjét juttatta eszébe. Öregszem gondolta a kapitány. Ugyan miről, másról juthatnának eszembe ilyen asszonyi gondolatok. Gyors elhessegette magától a honvágy édes bús érzését, és gondolatban számba vette az aratás előtti szükséges teendőket. A terménynek már tiszta helye van, új kaszát rendelt a kovácstól. Ez kicsit nyomta a lelkét, mert egy zsák búzába fog kerülni. De megérte, jól dolgozik a kovács.

Még pár nap és a velük érkezett papjukkal körmenetben kérik az Isten áldását a munkájukra és annak gyümölcsére, a búzára, amit errefelé életnek is neveznek. Néha még eszébe jutottak a csaták, amiket vívott. Aztán emberei, akik itt letelepedtek, és azok is, akik az új hazába már csak az égi ösvényen kísérték társaikat. Már megint ezek az asszonyokhoz való gondolatok, mormogott magában a kapitány. De azért csendes elégedettség áradt szét benne.

Valami zavarót érzett. Furcsa, rég nem érzett illat kúszott orrába. A felperzselt föld szaga, a megégetett élet minden sikoltó fájdalma vitustáncba kezdett érzékeiben. Egyre kevesebbszer álmodott a megvívott csaták szörnyűségeivel, így még hatalmasabb szorította össze mellkasát a leselkedő veszély réme.

Gyakorlottan számba vette a lehetőségeket, biztos volt benne, hogy nem a háborúk pusztító szele érte el őket, sokkal valósabb lehetőségnek tűnt valamely rabló horda portyázása, vagy részeg zsoldosok garázdálkodása. Egyre növekvő veszélyérzéssel rohant a határ irányába. Gyakorlott szeme rohantában is felmérte a károkat. Égő házak, sikoltozó nők, síró gyerekek, dühödten ordítozó férfiak. Megkönnyebbülve látta, hogy régi jó emberei a veszélyben földművelőből, harcossá változtak egy szempillantás alatt. S azt is, hogy ha jó Isten is velük van, akkor nincs áldozata a rablók portyájának. És akkor belé hasított a gondolat, mint a villám: ezek az ördög fattyak a termést égették fel. Halál ez is, lassú halál. Az elkövetkező két év reményét égették fel. A kenyérét és a vetőmagét.A háborúk idején látott épp elég éhezőt. Férfi szíve megtelt gyilkos dühvel. Rohant inaszakadtából. De már csak az elvágtató részeg zsoldosok lovai által felvert port nyelhette.


Tehetetlen dühét az égre kiáltotta. Nem adhatta magát át a kétségbeesésnek, bár évek óta nem harcolt, nem vezetett embereket, mégis csak ő a kapitány. És az emberek számítanak rá. A pánik csillapodtával kiderült, hogy a felvégen az üstfoltozó megsebesült, de a templom megvédte erős falaival, ajtóival az oda menekülőket, viszont a termés egy része odaveszett. A kapitány földje is felégetve, hamuban állt. A többiek talán egy kicsivel jobban jártak. Ha elég takarékosan beosztással élnek, és a közben házasságokkal kialakult új rokonságok is segítenek, akkor van esélyük túlélni az elkövetkezendő két esztendőt.

De a kapitány nem alapított családot, nem is érzett rá késztetést. Talán most először egy kóbor gondolat erejéig sajnálta, hogy nincs, kikkel osztozzon a bajon, és jobb időkben az örömön. Katonaként tudja, hogy nincs „mi lett volna ha”… Azt tudta, hogy tennie kell valamit, már a szülei miatt is. Ő maga még csak el lenne, de szülei már nagyon öregek, és koldulásra kényszerülni nem engedi őket.
Elszegődött a környék inkább rabló, mint pandúr földesurához testőr szolgálatba. Lett kenyér is, vetés is. A szabadság két évre odaveszett.

A Kapitány

Rég történt, valamikor a XV-XVII században, az európai széttelepülés korában. Amikor a járványok és háborúk dúlásai miatt egész országrésznyi területek néptelenedtek el, haltak ki. Európa népeinek vándorlásának, otthon keresésének története. Egy harcos története.

Mélységesen fáradtan állt a kapitány a nagy fa törzsének dőlve. Óriási felelősség nyomta vállát. Egy falunyi ember tette sorsát a kezébe. Számára egész Westfáliát jelentette az a közel száz ember. Hosszú hetek után végre úgy érezte megállhatnak.

A nagy társzekerek egy jó napi járásra mögöttük jöttek.Harminc katonáját megosztotta, nagy részük a társzekereket kísérte, hét jó emberével pedig előre sietett felderíteni a terepet. Hosszú idő elteltével, sok elpusztított falu látványa után végre olyan helyen jártak, ahol bár emberekkel nem találkoztak, de érezni lehetett, hogy él a falu. Bizton tudta, hogy jó helyen jár.

Az erdőben vártak, a lovakat kipányvázták. Két emberét küldte a faluba, tudta jól, hogy katonát látni mostanában minden faluban rosszat jelent… Még így is csak egy 12-14 év körüli kamaszlánnyal tértek vissza emberei. Csalódott volt. Legalábbis egy férfira, de még inkább a falu vezetőjére számított. Engedélyt kérni akart a szülőföldjükről eltelepült társainak. De ettől a gyereklánytól mit akarjon? Két katonája között, szinte vonszoltatta magát. Látszott, hogy fél, de az is, hogy indulatos kismacska. Ezt igazolták az Ulrich kezén lévő karmolás nyomok. Örült, hogy Ulrich és Hans szemmel láthatóan jól kezelték a katonáknak szokatlan pesztonkaságot. Kérni akartak, nem kényszeríteni.

Katrin. Így hívták a kislányt. Nem volt könnyű megértetni vele, hogy mit szeretnének. Végül Katrin odaállt Thomas elé, őt választotta, ahogy később évődve mondogatta: "olyan szép arca volt, hogy biztos nem bántotta volna" mire a kapitány mindig csak ennyit válaszolt: eh ti nők.... Katrin és Thomas indultak, vélhetően a falu vezetői elé. A kapitánynak be kellett látnia, itt most mit sem ér vagy húsz év harci tapasztalata. Rábízta az ügyüket egy 18 éves ifjoncra. És most mélységesen fáradtan állt a kapitány a nagy fa törzsének dőlve és várta vissza Thomast a válasszal.