Tavaly áprilisban kezdődött. Egy pénteki napon jött egy galamb hozzánk. Annyira szelíd volt, hogy már-már attól kellett félnünk, hogy esetleg kárt okozunk benne a kesze-kusza autó használatunkkal. A szomszéd „kiskrapek” is hamar kiszúrta. Aranyosan nevet is adott neki: Balomina. Beszédes név, erőteljesen hajaz a spanyol palomina, galambocska szóra. Édesapám a szokásos, na jó annál kicsit komplexebb éves vizsgálata miatt volt kórházban. Úgy 25 éve élt a betegségeivel, és ellenükre :-)
Azon a galambos pénteken minden úgy indult, mint máskor. Jöttem, mentem. Valami azonban nem a szokásos volt. Délelőtt 10-től egyfolytában próbáltam felhívni édesapámat. Ez eleve szokatlan volt. Nem szoktam hívni, csak nagyon ritkán. Ezalatt, a kivizsgálási időszak alatt minden nap kerestem, sőt ez a legabnormálisabb tőlem: naponta látogattam. Ahogyan szép magyarosan mondani szokás: be vagyok oltva kórház szag ellen. Nem értem el egészen délután kettőig édesapámat. Akkor viszont engem ért el a kórház: beavatkozás közben édesapja infarktust kapott. Eszméletlen…..
És a túlmutató dolgok:
A gyerek nem tudott spanyolul, lévén akkoriban 2és fél éves volt. De a szülők sem beszélik, vagy értik a nyelvet.
Azon a pénteki napon volt édesapámnak egy katéteres szívvizsgálata. Már vagy 25 éve beteg volt, évente volt kórházban ilyen jellegű vizsgálatokon. Soha nem éreztem azt a bizonyos akkori pénteki késztetést.
Pénteken nem dolgozom nagy gálában, mégis egész nap útra kész voltam.
Indultam is azonnal. Az első sokkból szinte még fel sem eszméltem, jött a hideg valóság: „valószínűleg az édesapja nem tér többet magához.” Kérleltem, szidtam, könyörögtem, hogy ne menjen. Aztán már csak azért, hogy annyit maradjon, amíg valamennyire el tudom fogadtatni édesanyánkkal, hogy maximum a hitünk tartja itt. Aztán történt az elkövetkező pár napban néhány olyan dolog, amiért életem végéig hálás leszek édesapámnak. Majd a következő hétfőn este elment…..
Kérésére hamvasztásos búcsúztatása volt. A hamvasztásának a napján, annak az idejében a galamb felszállt, elment és nem láttuk többet.
Tegnap előttig.
A férjem vette észre először. Ő az én jel-antennám. Ha nagyon nem a földön vagyok, vagy egyszerűen más vonja el a figyelmem, néha elsiklok egyértelmű dolgok mellett, ahogy mindenki más.
Deja vu érzésem van- mondta ma este. A galamb.
Félórája kaptam a telefonhívást: meghalt a nagybátyám. Édesapám sógora. Jól kijöttek egymással.
Mostantól együtt ultiznak, és jókat szórakoznak a mi kis pitiáner létharcainkon. Tudva, hogy pont a lényeget nem értjük, látjuk a legtöbb esetben. Isten éltessen benneteket egy boldogabb létben.
Bejegyzések
Szia Kriszta!
VálaszTörlésRészvétem a nagybátyád miatt. A galambos történetre emlékszem, nemrég egyébként velem is történt hasonló: egy ismerős temetésén voltam, és amíg a pap beszélt, egy madár zendített rá nem messze tőlünk. Próbáltam csitítani, elhessegetni - már amennyire ezt az ember egy temetőben meg tudja tenni -, de nem ment sehová. Csak akkor, amikor kihozták a koporsót. Akkor viszont egyik pillanatról a másikra eltűnt, és nem láttuk többé... szóval van valami különös a madarak megjelenésében ilyen szomorú események kapcsán.
M :)
Szia Mia!!!
VálaszTörlésÖrülök neked itt. Meg annak is, hogy ezek szerint nem vagyok egy különc. Mással is ugyanazok történnek, mint velem, és ez jó!
Amit én mesélnék el, az apukámmal történt sok-sok évvel ezelőtt. Egyik reggel kocsival dolgozni indult, és kissé szórakozott módon nem a munkahelye felé kanyarodott, hanem ellenkező irányba, a szülőfaluja felé. Mikor feleszmélt, hogy nem is arra megy, amerre kellene, akkor már jókora utat megtett. Mivel rugalmas munkaidőben dolgozott, és aznapra amúgy is kevés feladata lett volna, ezért nem fordult vissza, hanem meglátogatta szüleit. Kissé csodálkoztak ugyan, hogy ilyen váratlanul megjelent, de örültek neki. Az édesapjával több órát beszélgetett, megebédelt, aztán haza jött. Másnap a nagyapám váratlanul meghalt, és bár azelőtt a családban sohasem történtek ehhez hasonló "misztikus" esetek, igazából még sem lepődtünk meg...
VálaszTörlésÉn meg vélhetőleg a hülye hitetlen, logikával agyon tömött, egzaktul működő kevéske agyam miatt lepődöm meg :-)
VálaszTörlésViccen túl, ezek nekem a jelek a szinkronicitás működésére, és a bizonyítékok, a nálunknál jóval nagyobb és tökéletesebb erő létezésére