A Kapitány

Rég történt, valamikor a XV-XVII században, az európai széttelepülés korában. Amikor a járványok és háborúk dúlásai miatt egész országrésznyi területek néptelenedtek el, haltak ki. Európa népeinek vándorlásának, otthon keresésének története. Egy harcos története.

Mélységesen fáradtan állt a kapitány a nagy fa törzsének dőlve. Óriási felelősség nyomta vállát. Egy falunyi ember tette sorsát a kezébe. Számára egész Westfáliát jelentette az a közel száz ember. Hosszú hetek után végre úgy érezte megállhatnak.

A nagy társzekerek egy jó napi járásra mögöttük jöttek.Harminc katonáját megosztotta, nagy részük a társzekereket kísérte, hét jó emberével pedig előre sietett felderíteni a terepet. Hosszú idő elteltével, sok elpusztított falu látványa után végre olyan helyen jártak, ahol bár emberekkel nem találkoztak, de érezni lehetett, hogy él a falu. Bizton tudta, hogy jó helyen jár.

Az erdőben vártak, a lovakat kipányvázták. Két emberét küldte a faluba, tudta jól, hogy katonát látni mostanában minden faluban rosszat jelent… Még így is csak egy 12-14 év körüli kamaszlánnyal tértek vissza emberei. Csalódott volt. Legalábbis egy férfira, de még inkább a falu vezetőjére számított. Engedélyt kérni akart a szülőföldjükről eltelepült társainak. De ettől a gyereklánytól mit akarjon? Két katonája között, szinte vonszoltatta magát. Látszott, hogy fél, de az is, hogy indulatos kismacska. Ezt igazolták az Ulrich kezén lévő karmolás nyomok. Örült, hogy Ulrich és Hans szemmel láthatóan jól kezelték a katonáknak szokatlan pesztonkaságot. Kérni akartak, nem kényszeríteni.

Katrin. Így hívták a kislányt. Nem volt könnyű megértetni vele, hogy mit szeretnének. Végül Katrin odaállt Thomas elé, őt választotta, ahogy később évődve mondogatta: "olyan szép arca volt, hogy biztos nem bántotta volna" mire a kapitány mindig csak ennyit válaszolt: eh ti nők.... Katrin és Thomas indultak, vélhetően a falu vezetői elé. A kapitánynak be kellett látnia, itt most mit sem ér vagy húsz év harci tapasztalata. Rábízta az ügyüket egy 18 éves ifjoncra. És most mélységesen fáradtan állt a kapitány a nagy fa törzsének dőlve és várta vissza Thomast a válasszal.