2010. július 30., péntek

Közvéleménykutattam

Hogy a bemutatkozás menüben (a sarma.hu-n) hellyel - közzel reális képet adhassak magamról, egy körkérdéssel kerestem meg az ismeretségi körömet az egyik közösségi portálon, és nagy örömömre sok és őszinte választ kaptam. Volt, aki örült ennek, és volt, aki szinte megsértődött. Többszöri átolvasás után a valamilyen módon egyedi válaszokból átnyújtok egy csokorra valót. A pontozott részek a válaszadó anonimitását védik. Először azonban lássuk a kérdést:

Kedves XY! ( itt az ismerős neve szerepelt :-)) Egy perc erejéig kérem a segítségedet: kérlek, írd meg nekem mi a legrosszabb/ csúnyább, amit velem kapcsolatban hallottál/ gondolsz. Bármilyen bántó is!
Illetve a legjobbat is - ha van ilyen :-)
Nekem ez egy nagyon komoly segítség lenne egy munkámmal kapcsolatban. Köszönöm

És akkor a válaszok, amelyek közül a dicsérők mindösszesen azért kerültek be, mert jómagamat is megleptek velük a válaszadók. Kizárólag azok a válaszok kerültek be, amelyek nem egyszerűen a hallottam rólad….típusúak voltak, hanem vállalták a saját véleményüket. Megtiszteltek vele. Köszönöm.

„Rosszat nem hallottam Rólad, amit tapasztaltam egyszer volt valami gyerekes nyafogás…., de konkrétan nem emlékszem miért, meg az nem tetszett, amikor …..ból hazafelé jövet jól letoltad a párodat, amiért előbb fordultunk le egy lehajtónál, pedig Te is észrevehetted volna, hol kell lekanyarodni.

Ami jó? A segítőkészséged, bármikor hívtalak, vagy azonnal segítettél, vagy visszahívtál, de említhetném azt is, amikor elvittél a Turulmadárhoz,a barlanghoz és a kilátóhoz,ami nekem nagy élményt jelentett. „

„Nem szeretnék több lenni egynél a tömegből, de nekem ezt a kérdést feltenned...? ……..gyönyörű időt töltöttünk együtt. (Szerintem) Ez a legszebb!
A legrosszabb az, amit mostanában olvastam a honlapodon és a múltad alapján nehezen tudom elhelyezni életedben ezt az ezoterikus én nem is tudom, hogy micsodát. (Nem igazán értek ezekhez.) Ennek kimondottan nem örülök.”

„Nagyon harsány (hangerő, kommunikációs stílus, öltözék és kiegészítők, smink)
Érzékeny (a szó pozitív értelmében)
Remélem segítettem,
Szép napot,”

„Szerintem fantasztikus nő vagy, hihetetlen energikus, okos, intelligens. Nagyon nagy szíved van, ami manapság nagyon nagy erény. Én nem beszélgettem senkivel rólad, inkább csak híreket hallottam felőled. Remélem, hogy most már jó dolgok is fognak történni veled. Csak azt tudom, hogy hiányzol bár soha nem beszélgettünk igazán. Rád mindig volt miért felnézni, és mivel még mindig nagyon kicsinek érzem magam melletted, talán soha nem is tudnék veled őszintén szemtől szembe beszélgetni. Bocsi, de nem tudok neked segíteni.”


„1 perces segítség: ami gyorsan az eszembe jutott. Nem mástól hallottam, hanem ami nekem volt nehéz: eszméletlen feszült állapot, amitől nem hallod, hogy mit mondok, ha esetleg mégis szóhoz jutok. :) ))
Ami öröm: beavattál azokba az érzésekbe, élményekbe, amit én nem tapasztalhattam meg. Óriási ajándék volt nekem!!! (Például: Edda számok, a gondolataid, érzésed velem kapcsolatban, amit mertél vállalni. Máig segít nekem!)”

„Hali!
Hát ez nehéz kérdés, mert mással nem szoktam beszélgetni rólad.
Az én véleményem olyan meghatározhatatlan, mint amilyennek most tűnsz. Hol fent, hol lent és ez kihat mindenre…. Épp ezért csak annyit mondok: szedd össze magad, mert Te ennél sokkal többre vagy hivatott!”


„Szia!
Én csak jót tudok! Nálad toleránsabb főnököm még sosem volt, és nem is hiszem, hogy lesz valaha is! Toleráns, megbízható, és pontos!
Remélem tudtam segíteni valamennyit! :) „

„Mi van???
Kriszta, ilyet még nem kérdezett senki tőlem, jól vagy? :-))
Hát akkor figyelj:
Soha semmi sértőt nem kaptam tőled, csak kedvességet és bíztatást, köszönöm.
Egy dolgot elfelejtettél, eljönni a kiállítás megnyitómra, de remélem, bepótolod, már csak azért is, hogy ha legközelebb a képeimről beszélünk, te is képbe legyél, hogy mi az, amivel foglalkozom…...
Amúgy egy kedves, barátságos, segítőkész, energikus ember vagy, mindenki csak tanulhatna tőled!”

„Szia!
Talán rossz tulajdonságod,hogy másokat lenézve,úgy gondolod, csak Te tudsz mindent a legjobban szerintem ezen változtatnod kellene.
Jó tul. kitartó, jó szívű: -)”

„legjobb: adakozó, segítőkész
legrosszabb: Nem fogadod el mások véleményét.

Én így gondolom. Az első gondolatot írtam le.”

„Szia!
Legrosszabb: néha túl hangos
Legjobb, csak néhány: szókimondó, segítőkész, jó barát
Ennyi! Elég?”

HÁT ENNYI VAGYOK, VAGY MÉGSEM?

És egy PS, mert az "Ahoj Kapitány" kezdetű sms-eim írója külön is szívem csücske, ha már egy naposak vagyunk:-) És itt közlöm, hogy ne haragudjon, hogy kimaradt a válogatásból, mivel az ő levele később érkezett, meg ahhoz nagyon is személyes, hogy egy beköszönőben feszt olvassák. De amúgy igaza van, valóban gyáva voltam. Nagyon sokáig és kishitű, mert féltem, hogy egyedül nem fogok megállni a lábamon. De Ahoj Első Tiszt! Jelentem: megálltam :-)

Nos akkor az Első Tiszt véleménye:

"Szia!
Nehéz kérdés,hiszen nem vagyunk tökéletesek!
De talán tudok válaszolni....

A legrosszabb,amit hallottam és ,amit gondoltam : a gyávaságod!az amikor én megtudtam hogy az exed mi mindent tett Veled,amit Te hagytál és tűrtél!!!!!!!!!!!!!!!!

Én nem ilyennek ismerlek és sosem gondoltam hogy tűröd,azaz tűrted az igaztalanságot és bántalmazást!!!! Talán ez a legrosszabb,hogy ha nem is gyávaságból,tehetetlenségből!!!!!!!!

A legjobb!A legjobb ,az az amit neked köszönhetek,hogy melózhattam veled együtt,neked. Akkor nagyot fordult az életem,sok mindenben, neked köszönhetően! Segítőkész,együtt érző és emberi vagy!Ami sajnos az embereknél nagyon ritka! És ma is örülök hogy ismerhetek egy ilyen életvidám embert!

Talán ennyi!
További sok sikert,mindenhez,amibe belevágsz!
Üdv ....."

2010. július 25., vasárnap

Időn kívüli nap

Kis Balázs Kunó írását idézem. Annyira egyben van, és annyira érthetően, sallang mentesen fogalmazott cikk, hogy semmi értelme fogalmazgatni, értelmezgetni. Egy kicsit rövidebbre vettem, de nem alakítottam, csak a személyes irányokat kivettem, és az univerzális jelleget meghagyva közzéteszem. Olvassátok szeretettel, az írónak pedig köszönet érte. Az asztrológiai kifejezések értelmezését azért a megfelelő helyre zárójelben beszúrom, csak a könnyebb érthetőség kedvéért.


"Teljes Átfordulás – Új élet 2010-07-25

Remélem a rossz idő beköszönte az Internet előtt talál, és még időben eljut ez az üzenet Hozzád, hiszen nem csak a csillagos ég, de a Maja Naptár szerint is a vasárnapi nap (július 25) igen nagy jelentőséggel bír.

A Maják 13 darab 28 napos holdhónapot (is) számolnak egy évben, ami 364 nap, s mivel a Nap nagyjából 365 nap alatt kerüli meg a Földet, ezért minden évben van egy úgynevezett időn kívüli nap, amely július 25-re esik, azaz holnap vasárnapra. Az időn kívüliség itt a lineáris időértelmezésen kívüliséget jelenti, ekkor tudunk könnyedén kapcsolatba kerülni a magasabb dimenziókkal, tehát ezen a napon ha lehet, az elménket minél jobban kapcsoljuk ki, ne keressük folyton az okokat és az okozatokat a látszólagosság mögött, hanem éljük meg a jelent, és hangolódjunk rá a felsőbb dimenziókra.

S másnap, 26-án, a Maja újév napján kel fel egyébként együtt a Nap a Szíriusszal (a Piramisokból nézve), ezért is kiemelt jelentőségű ez az időszak. Ami fontos, hogy nálunk Magyarországon (s ezt már többször írtam és mondtam) ez augusztus 8-ára esik – de erről majd a maga idején.

Holnap hajnalban lesz egzakt a Jupiter – Plútó kvadrát, amely pontosan azon változásokról szól, amelyeket már hónapok óta fejtegetünk itt az oldalon. Nem szeretném magam ismételni, hiszen rengetegszer írtunk már erről tavasszal és nyáron, hogy mit is jelent ez a Jupiter az életünkben, érdemes visszaolvasni.
El is mondom miért érdemes most szerintem kicsit visszanézni az idei írásokat… merthogy annyit de annyit harangoztam ezeket a „nagy nyári égi helyzeteket”, hogy elmondtam róluk nagyjából mindent, mire érdemes figyelni." (A kvadrát a legnehezebben megélhető fényszög, mert a benne résztvevő minőségeket kezdetben összeegyeztethetetlennek érezzük, és ez pl a párkapcsolat során gyakran konfliktusokhoz vezet. Ha azonban tudatosan dolgozunk a feszültség feloldásán, jelentős mértékben fejlődhet személyiségünk. )

"S most itt vagyunk.

Olyan változásokról beszéltünk végig, amellyel tényleg gyökeresen meg tudjuk változtatni az életünket. S ha már változunk, elengedünk, meg hatalmas átalakulások, és minden, akkor csináljuk is most már végre. És ha gyökeres átalakulásokról van szó (ugye, a Plútó), akkor tényleg végre valahára alakuljunk át. De tényleg. S ehhez meg kell halni egy picit. Engedjük meg magunknak ezt a halált, múljon el minden, aminek mennie kell. S a fennmaradó ürességtől ne ijedjünk meg, hanem szépen lassan elkezdhetjük majd betölteni – de nem kell rohanni sehova.

Teljes átfordulás

A teljes kifordulásnál gyökeresebb változást talán el sem tudok képzelni, azaz ami Kint volt a Bent lesz, és ami Bent volt, az Kint lesz. Mit is jelent ez? Első lépésben azt, hogy eddig ha „kint” kerested a válaszokat, a kapaszkodókat, akkor azok szépen lassan át fognak csúszni befelé. Azaz, ha eddig azt vártad, hogy majd kint jól megmondják neked guruk és tanítok, hogy mit kell csinálni, akkor ennek szépen lassan vége lesz. S minél tovább keresed kint a dolgokat, annál nagyobbat fogsz hasra esni a saját lábadban… Mindent meg fogsz találni belül!


Új Év

Tehát, indul a Vörös Felhangos Hold éve, ahol a felhangos itt hangolást jelent, hangolódást – s hova is tudnánk most hangolódni, mint a felsőbb dimenziókra? Tehát a következő év, amely hétfőn (26-án) indul, többek között arról szól, hogy manifesztáljunk: befejeződött az előkészítés szakasza, s magával a felhangolással kezdődik a gyakorlati megvalósítás. (forrás: Keresztesi Mária)

Boldog Új Életet kívánok Mindenkinek!"